Kétértelmű

Ha mostanában lenne időm megállni, mondjuk a Blahán, és beszédbe elegyedni a mosolypólós, térítő fiatalokkal, valami ilyesmit mondanék nekik.

(mellékesen a parkban reggel nagy lendülettel készülődtek, sátort állítottak, hangfalakat pakoltak jóképű srácok és csinos lányok - tényleg)

Valamit nagyon elszámoltatok szerintem. Az átlagembernek sok egy kicsit a tengernyi színes "Jézus szeret" típusú plakát (az egyetlen, amin megakadt a szemem, az a "Szentmise kommentárokkal" volt, sajnos nem tudtam elmenni, pedig kíváncsi lettem volna rá).

A Városmisszió jó alkalom lenne pedig arra, hogy kicsit más képet fessetek magatokról. Vagy ez nem is cél? Akkor mit akartok így "eladni"? Akit a sokat emlegetett változatlanság zavar az egyházban, azt csak még messzebbre taszítjátok, aki meg barátságos, annak nem kell könyörögni egyébként se, bemegy magától a templomba (mint én is, például).

A zene, a látvány, a nyitás (kommunikációja) szép dolog, de ez csak arra jó, hogy újból felszínre lökje az óriási ellentmondást a nyílt szemű, mosolygó fiatalok és a makacs, megmerevedett egyházi dogmák között. Mert ez a misszió a Katolikus Egyház missziója, aki/ami most a szebbik arcát mutatja, de halvány gőzöm sincs, mit tudnak kezdeni a lelkesen szórólapozó fiatalok az abortusz, az óvszer kérlelhetetlen elutasításával, és a többi álszent szabállyal.

Nem arról van szó, hogy át szeretném írni a tízparancsolatot ("Felebarátod házastársát ne kívánd, csak ha a feleség is akarja..."), de nem értem, hogy mi értelme görcsösen ragaszkodni olyan szabályokhoz, amik ma már nem működnek (vagy nem is működtek soha). Úgy van ez, mint a helyesírással: gyerekkoromban azt hittem, hogy a szabályait kőbe vésték, és nagyon nehéz volt elfogadni, hogy azok bizony változnak. Az Akadémia sokszor kénytelen követni a köznyelvet, és átírni a szabályokat. Na ez az, amire az egyház csak évszázadok alatt képes.

Ennél kicsit jobbak lehetnének a reflexeitek, srácok.