Adtam pedig esélyt az Á la Carte című gyönge próbálkozásnak az M1-en, de mostanra teljesen elveszett a remény. Valamiért azt hittem, hogy van remény egy Desszerthez hasonló esti mese létrejöttére, de nincs. Már a Kepes-műsor föltámasztásakor, 2 éve is látszott, hogy valami nem stimmel, mintha megváltoztak volna az igények.
Pedig nem. Komolyan gondolom, hogy az embereknek elegük van az ész nélküli harapásokból, unalmas mindig ugyanazokat a központilag kitalalált érvrendszereket hallgatni, unalmas, hogy egy pillanat alatt kialakulnak a szokásos frontvonalak egy vacsora közben is.
Elismerem, a Desszert egy kicsit más volt annyiban, hogy nem, vagy alig volt politika terítéken, talán épp ez volt a jó. Lehetett önfeledten hallgatni olyan embereket, akikben van valami érdekes. Nem kellett attól félni, hogy valaki teljesen váratlanul elgyurcsányozza/elorbánozza magát, és agyatlanul letorkolja a másikat. Úgy látszik, a zsigeri ellenszenv még az egyik legalapvetőbb ösztönt, az éhséget/jóllakottságot is el tudja nyomni...
Az következik ebből, hogy nem is lehet mostanában politikáról, közéletről higgadtan beszélni (talán Kepes is ezért futott világgá - mondjuk közepes sikerrel)? Nem hinném. Szavazni kell gondolattal, szóval, cselekedettel, távirányítóval, kattintással, postolással, hogy ne magnófejű bábokba botoljunk folyton a képernyőn.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.