Kétértelmű

Ez a post mehetne akár a kultúráltabb blogra is, de a sorozatok miatt inkább itt a helye...

Tegnap véletlenül belefutottam az Államérdekbe. Az ember utoljára gyerekkorában lát ilyen filmeket, jó volt újranézni ezt a hiteles krimit. Egy olyan filmet, ahol Clint Eastwoodnak elhiszem, hogy kötélen menekül a rablás után, Gene Hackman-nek elhiszem, hogy túlpörög és kvázi kinyírja a szeretőjét, ráadásul úgy, hogy ő az, aki.

Félelmetesen lassú történet, néha el is felejtem, mennyire hatásos tud lenni, ha szép komótosan végignézzük, ahogy a tolvaj végiglopakodik a házon, vagy kedélyesen társalog az őt üldöző nyomozóval.

Tele van jó színésszel ez a film, vidáman fedeztem föl a 24 két emblematikus figuráját, az elnökjelöltet, és feleségét...

És ha már sorozat, álljon itt kontrasztnak az új magyar reménység, a Tűzvonalban. Csak a hitelességről jutott eszembe, amit megint nem sikerült elérni, sokadszorra. Mitől tud az Államérdek egyszerre vicces, nyomasztó, és abszolút hihető lenni, és mitől forgatom a szemem egyből, ha Stohl András akciója elé esz a fene?

Nem láttam az egészet, csak bele-belenéztem. Az elején a bábus akciót vagánynak szánták, nem is lett rossz, de az első "karakter-bemutató" jelenetsornál elkapcsoltam. Ennyi rossz klisét, unalmas dialógust...Még csak nem is a pénz hiányzik, a látvány K-Európához képest szokatlanul jó, de hogy nem szippantott be, az biztos.

Annak biztosan köze van a dologhoz, hogy ugyanazokat az arcokat látom a főbb szerepekben, mint mindig. Jordán Tamás a kedvencem, József Attilát óriási erővel tudja mondani, miért mindig ő...És miért Stohl, ez a túl sokat dicsért, tisztességes, középszerű színész? Nincsenek ismeretlen, új arcok? Akkor se néznék kevesebben, ebben biztos vagyok.