Nem vagyok egy nagy focidrukker, de tegnap este én is ott kurvaanyáztam a tévé előtt. Ilyet ritkán látok, pláne hogy egy ideje nemigen nézek focimeccset, főleg nem magyart. De úgy néz ki, ezentúl érdemes lesz, mert ezeknek a fiataloknak lehet szurkolni.
Várhidi olyan csapatot rakott össze, akiket tényleg csapatnak lehet hívni, akkor is, ha a második félidőben látványosan összetörtek. Igaz, volt pánikhangulat az első félidő végén is, mégis megtörtént, immár egyhuzamban a harmadik meccsen, hogy nem ciki drukkolni, mert küzdenek, és igenis van esélyük.

Véletlenül sem voltunk három góllal rosszabbak a törököknél. El kell ismerni, sokat védekeztünk, de azt legalább jól, és néha belefért egy-egy gyors akció is.
A bíróra nem vesztegetnék sok szót, máshol úgyis kiátkozzák, csuklani fog eleget. Gerát sajnálom, az utóbbi évek egyik legszimpatikusabb magyar játékosa, reméljük a többiek tudnak tőle tanulni egy kis kitartást, meg fegyelmet.
Én azt mondom, egyszer - hiszen most van összeszokóban a csapat - el lehet nézni, hogy a kiállítás után elborultak. Összejött minden: 10 ember, kapuscsere, ismétlem, nincs mit csodálkozni. De ha tényleg jók akarnak lenni - és erre igenis van esélyük -, akkor nem lehet, még ha ennyire kitolnak velük, akkor sem lehet összetörni!
Csak így tovább, na.

Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.