Kétértelmű

Gundel-Takács beígérte a karácsonyi meglepetést, ami elmaradt. Egyesek már előre forgatták a szemüket, hogy na, gyertyafényes dalokat fog énekelni a társulat, és hát...igen. Annak ellenére, hogy a jelenlegi tévés műsorok közül a kedvencem a Társulat, ez most nem sikerült. Merev pózok, dísznek odaültetett lányok, fátyolos szemmel a távolba révedő borostás, smink nélküli arcok...Annyira nem passzolt ez a műsor korábbi bátorságához, ahhoz a vagánysághoz, őszinteséghez, ahogy a témához (szereplőválogatás) nyúltak, annyira mű lett ez a félóra, hogy csak ültem és búslakodtam.

Nem néztem meg, ki rendezte, de jobb lett volna ezt is Alföldire bízni, ha már a Nemzeti igazgatói székét megkapta, talán lett volna ide is pár jó ötlete, mert ez rettentő merev volt.

Szulák Andi is beállt, de a sok csillogás, meg jóságos mosoly között már fogalmam sincs, miről énekelt; mintha szóba került volna a szegénység, roppant hitelesen. Lehetett volna több a csak pár másodpercre bevágott egyéni mesékből, esetleg közös éneklésből valami lazább környezetben.

Kivétel az egyetlen dal az István a királyból, az Adj békét, Uram! A végén ez mentette meg a műsort, ezt valahogy nem bírták elrontani, megvolt a katarzis.